2013. szeptember 29., vasárnap

Variációk egy tésztára: kenyér, zsömle, pizza


Általában egy héten egyszer sütök kenyeret, az egész hétre elég, de persze ez annak a függvénye is, hogy éppen miket főzök. A kenyeret a hűtőben tartom, a zsemléket ebben az esetben lefagyasztom, és kiveszem, ha kell, de a tésztából futotta a mai ebédre is, azaz pizzára.

Hozzávalók:
- 1/2 kg teljeskörűségű tönköly búzaliszt;
- 30 dkg zabpehely liszt;
- 1/2 dl tökmagolaj;
- 1 marék tökmag, 1 marék napraforgómag (zúzva és csak a kenyérhez);
- Himalája só (kb.1 ek), 1 tk cukor;
- 1 és 1/2 csomag szárított élsztő;
- kb. 4-5 dl víz.


Szóval nem nagy cucc az egész, a liszteket a cukorral, sóval, élesztővel összekevertem, krátert képeztem a közepén, oda öntöttem az olajat, majd lassan a vizet. Nem az összeset, hanem apránként adtam hozzá, mert minden liszt máshogy szívja  a vizet, előfordul, hogy kevés a víz, de az is, hogy sok, és akkor lisztet kell még hozzá adni, tehát ezért szakaszosan adagolom. Addig gyúrtam, amíg a kezemről le nem váltak a tészta darabok, utána még gyorsan cipót formáltam, majd letakartam az edényt és melegre tettem.

Olyan két óra után szépen kidagadt már az edényből, a tészta kétharmadát kivettem, kinyújtottam (csak kézzel) és megszórtam a magvakkal. Összehajtottam, majd kilapogattam a  kezemmel néhányszor, aztán megint összehajtottam. Jól átgyúrtam, legalább 5-10 percig, rúd alakúra formáztam, és tepsibe tettem, ami szintén ment a melegre.
A maradék nyers tésztát kettőbe szedtem. Az egyik feléből két kis gömböt formáltam, abból lettek a zsemlék, a maradékot kinyújtottam egy tepsi aljára, abból lett a pizza.


A pizza ugyanúgy készül, ahogy már szokásos, hagymát, fokhagymát pirítottam, rádobtam zöldborsót, bébi répát, rózsákra szedett brokkolit, megsóztam, borsoztam, a végén két szója virslit karikáztam bele. A tészta alját paradicsomszósszal (oregánó, bazsalikom, paradicsom, kis agavé szirup, só és bors) megkentem, rátettem a zöldségeket, és lecsöpögtetett joghurtot kentem a tetejére. Nem labneh, csak olyan 10 percet csöpögött, hogy a savó nagy része távozzon, így olyan sajtszerűen megdermed és meg is pirul, ha ragaszkodunk hozzá.
Egy füst alatt elintéztem a heti kenyéradagomat, az ebédemet, és kis ráadás zsömlét is.  Van ugyan kenyérsütőm, de így valahogy élvezetesebb. Fura különben, hogy milyen ritkán használom...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...