2014. december 24., szerda

A karácsony akkor szép...

...ha vegán. Legalábbis nekem. És nem csak vegán, hanem ebből következően békés és nyugodt is. No meg meglepetéssel teli, például édesanyám megsütötte élete első vegán és gluténmentes bejglijét a kislányának. Nem nézett utána neten, nem keresgélt, csak úgy kútfőből, és persze nagyon csodálkozott, hogy a tészta nem kelt meg, azt is furcsállotta, hogy ezért könnyen törik, de az íze jó volt, bízott benne, hogy örülni fogok. És tudjátok mi van? Át tudtam volna ugrani a holdat örömömben. 

Azt hittem, hogy kapok majd fehér lisztes hagyományos sütit, kicserél elemekkel, ehelyett kókusztejjel, almapürével, kókuszzsírral összeállított zabpehelylisztes bejgli érkezett, annyi töltelékkel, hogy majdnem elaléltam a boldogságtól. A teteje eléggé berepedt, de becsomagoltuk fóliába, és a sok tölteléktől megszívta magát. Nyugodtan mondhatom, hogy életembe nem ettem ennél jobbat, mert annyira tiszta íze van, és annyi szeretettel készült, hogy bár nem a bejgli a kedvenc nyalánkságom, kétszer is ettem belőle tegnap vacsi után. 

És ez megerősítette azt, amit már amúgy is tudok, a karácsony igazi lényege a szeretett. Nem az ajándék, a sok stressz előtte, még csak nem is a ferde, vagy épp tökéletes fák, hanem az, amikor együtt lehetsz olyanokkal, akiket szeretsz, akik gondolnak rád és elfogadnak olyannak, amilyen vagy. 
Még ha ki is lógsz a sorból, még ha furcsának is tartanak, hozzájuk tartozol, és szeretnek minden hozományoddal együtt.
Az én édesanyám a földkergeség legjobbja, és azt még nem is mondtam, milyen mennyei töltött káposztát csinált!

Kívánom  mindenkinek, hogy hasonlóan megértő, elfogadó családja, barátai legyenek, és természetesen mindenkinek békés karácsonyt! Mivel elképzelhető, hogy nem fogok blogolni egy darabig, biztos, ami tuti, boldog új évet is!


2014. december 21., vasárnap

Agavés-mustáros, és barbecue-s szejtán bundában, gomba szósszal - karácsonyi sült #2

Volt ugye egy alap barbecue receptem, ami finom, csak, hála az új sütőmnek, kevés lett, ezért készítettem belőle még egy adagot. Ezúttal azonban nem három nagy, hanem hat kisebb részre választottam, és a tömör, öklömnyi kis gombócokból tökéletes töltelék vált.

Hozzávalók:
- 2 adag alap barbecue szejtán;
- 500 g vegán leveles tészta;
- 2 szál újhagyma (zölddel együtt);

A mázhoz:
- 1 ek mustár;
- 1 tk agave szirup;
- bors;
- 1 ek Heinz Classik Barbecue szósz.

A gomba szószhoz:
- 250 gr laska gomba;
- 2 dl kókusz tejszín;
- 1 kis gerezd fokhagyma;
- 1/2 hagyma;
- bors;
- 1 ek petrezselyem zöldje
- 2 ek olívaolaj;
- víz.

A gomba szósz máshogy:
- 250 gr csiperke;
- 3-4 dl szója vagy magtej;
- 1 tk étkezési keményítő;
- 1 kis gerezd fokhagyma;
- 1/2 hagyma;
- bors;
- 1 ek petrezselyem zöldje
- 2 ek olívaolaj;.

Elkészítem gőzölésig és főzésig az alap szejtánt - vagy készíthetitek hagyományos módon a saját receptetek szerint -, és kinyújtom a kiolvadt vegán leveles tésztát, amit középen félbe vágok. Közben bekapcsolom a sütőt.
Felkarikázom az újhagymákat, és kb. 1/3-át a két tészta közepére szórok, majd egy pohárban összekeverem a mustárt, agave szirupot egy szép adag borssal. Fogom az egyik  szejtánt, megkenem az alját a mustáros szósszal, és a hagymakarikákra teszem. Aztán megragadom a másik gombócot, megkenem barbecue szósszal, és a másik tésztán szétszórt hagymákra helyezem, majd a mustárosnak megkenem a tetejét oldalát, a barbecue-s gombóccal ugyan így teszek, és körbeszórom bőven mindkettőt hagymával, aztán a tetejére is rakok egy kupacot.

Már csak annyi a dolgom, hogy a tészták két szélét felhajtsam, a széleket jól összenyomkodjam, majd az oldalán lévő maradékot a bucik alá hajtsam, és körbeszurkáljam villával. Mehet a forró sütőbe, ahol kb. 35-40 perc alatt aranybarnára sül. Félidőben lekenem a tetejét hideg vízzel.

Míg a szejtán sül, elkészítem a gombamártást. Felvágom a hagymát, fokhagymát,  1-2 centis darabokra a gombát, és felhevítek egy serpenyőt, amibe mehet az olaj, hagyma, fokhagyma, és néhány perc után a gomba is. Amikor összeesik, elfő a leve, sózom, borsozom, felöntöm a tejszínnel, vagy a keményítővel elkevert magtejjel - nekem most tejszínnel készült, ezért adtam hozza még egy kis vizet -, utóízesítem, mert jó borsosan szeretem, beledobom a petrezselymet és leveszem tűzről.
Fogom a botmixeremet és kicsit pürésítem a mártást, igazából nem kötelező, csak akkor apróba kell vágni a gombát, de én úgy szeretem, hogy kicsit darabos legyen, mégis krémes.
Visszateszem a tűzre, és amikor újra felforr, el is készült. 

A megsült két kis cipó - érdemes pihentetni  10 percig - máris tálalható, sok mártással és szabadon választható körettel. Most morzsás sült zöldségekkel ettem, amikből a zöldség alaplé készült.
A tészta fehér lisztes, nem állítanám, hogy a legegészségesebb, de még nem tudok leveles tésztát készíteni, ezért az, hogy vegán, tökéletesen elegendő nekem. Lehet bio boltokban is kapni, de ezt 250,- forintért vettem a CBA-ban, tehát nem volt igazán drága.
Szerintem mennyei lett. Próbáljátok ki. Az egész étel, szósszal együtt nagyjából 1000-1200 forintra jön ki, de ez egy négytagú családnak is elég. Persze megvenni az agave szirupot, a barbecue- és a szójaszószt önmagában 1800 forint, de mindegyik sokáig elég.

Én például az agave szirupomat nyáron vettem a DM-ban 899,- forintos áron, még mindig van belőle, de igaz, hogy szinte csak főzéshez használom. Viszont nem kötelező, lehet használni helyette rizsszirupot, vagy készíthettek otthon cukorszirupot is, legyetek kreatívak. Szójaszószt kicsit többet használok, de a mostani adagomat is szeptemberben vettem, és még mindig van belőle. A hat szejtán buciból csak kettő kell, a 600 forintos por ízesítéssel együtt nagyjából 800-1000,- forintra jön ki, amiből most olyan 340 forintnyit használtunk fel. A többi mehet a fagyasztóba.

Az íze fantasztikus, érdemes kipróbálni. Nálam ez lesz a karácsonyi menü.  


2014. december 14., vasárnap

Vegán "sajtos" pogácsa - #2

Ismét eljött a munkahelyi karácsonyi parti ideje, és csakúgy, mint tavaly, ezúttal is mindenki hozott valamit. Természetesen nem húzhattam ki magam a feladat alól, mert minidig öröm megmutatni másoknak, mi finomat eszem. Szóval keresgéltem a neten hagyományos sajtos recepteket, találtam is kettőt, ami szimpatikus volt, ezeket összegyúrtam, kidobáltam belőle azt, ami nem kell, a maradékot átdolgoztam, variáltam, hozzá adtam új dolgokat és ez lett belőle. A kollégáim szerint finom, és nekem is nagyon ízlett.
 
Hozzávalók:
- 43 dkg tk kenyérliszt;
- 7 dkg inaktív sörélesztőpehely;
- 12 dkg kókuszzsír;
- 1 kk szalalkáli;
- 1 cs szárított élesztő;
- 1 kk agave szirup;
- 1 és 1/4 tk só;
- 4 ek citromlé;
- víz, amennyit felvesz (kb. 1/4 csésze).

Összekeverem a száraz hozzávalókat, a lisztet, élesztőt, sót, szalalkálit egy nagyobb tálba, és amíg kevés, langyos, agave szirupos vízbe felfuttatom az élesztőt, lisztel elmorzsolom a lágy kókuszzsírt. 
Ez némi időt igénybe vesz, de érdemes alapos munkát végezni. Ezután hozzá adom az élesztőt, a frissen facsart citromlevet, és kisebb adagokban a vizet.
Hogy pontosan mennyit vesz fel, függ a liszttől is, de a végén egy nagyon tömör, zsíros és egynemű tésztát kell kapjunk.

Kilisztezett tálban félreteszed, míg duplájára kel, nagyjából egy órára, aztán átgyúrom, kinyújtom, egy éles kés segítségével rácsosra metszem a tetejét, és kisebb szaggatóval, vagy egy pohárral kiszaggatom. Zsírpapírral bélelt tepsibe teszem, bekapcsolom a sütőt, majd újabb félóra pihentetés után betolom a forró sütőbe és nagyjából 15 perc alatt aranybarnára sütöm őket. Nem tudom pontosan hány fokon, 10 fokozat van a sütőn, és a 7-est választottam. Ha megkopogtatjátok az alját, kongó hangot kell hallanotok, akkor kész.

Az íze erősen sajtos lett, talán az eidamihoz tudnám hasonlítani, enyhén csípős, nyilván a citromlétől. Szerintem bármely teljes kiőrlésű liszt megteszi, de a kenyérliszt kicsit durvább, ezért döntöttem mellette. Soha nem lesz annyira magas, mint egy fehér lisztes pogácsa, de a tésztája könnyű, szépen megkelt, és ezért laza is. Érdemes kipróbálni.

2014. december 12., péntek

Körte-datolyaszilva zöld smoothie

Azt ígértem, lesz még olyan smoothie receptem, amiben datolyaszilva van. Nos, mivel rendszerint olcsó, valamilyen akcióba folyton bepakolják, utóérő, édes, jót tesz az egészségünknek, elképesztő színe van, és még finom is, elérkezett az ideje, hogy betartsam a szavam. 

Hozzávalók:
- 1 datolyaszilva;
- 1 nagy körte;
- 3 marok bébispenót;
- néhány csepp citromlé(opcionális);
- víz.


Félbevágom a datolyaszilvát, kiveszem a közepét, feldarabolom, beteszem a turmixba, és rápakolom a felvágott körtét, majd a spenótot is. Kevés vizet adok hozzá, és bekapcsolom a gépet. Ízlés szerinti sűrűségűre hígítom, majd megkóstolom. Mivel ebben a formában nekem nagyon édes, még néhány csepp citromlevet csurgatok bele. Megkeverem, mehet az üvegbe és szuper kis reggeli lesz.

2014. december 3., szerda

Szejtán barbecue - karácsonyi sült #1


Ünnepi elősütést tartottam, és a tesztek alapján arra jutottam, ez egy olyan recept, ami meglepően finom, szóval érdemes megosztani.
Ebből az adagból három tömb lesz, de mivel karácsonyra készítettem az egyiket, egyet pedig az új sütőmben elégettem - no comment - egyáltalán nem bizonyult soknak.

Hozzávalók 3 adaghoz:
- 500 gr szejtán por, 
- 1/2 cs inaktív sörélesztőpehely;
- 3 ek tápitóka keményítő (esetleges, elhagyható). 
- 1 csapott ek köménymag,
- 1 ek pirospaprika;
- 2 ek szójaszósz;
- 4-6 ek Heinz Classik Barbecue szósz;
- 2 nagy gerezd fokhagyma;
- só(kb. 1,1/2 tk), bors (kb. 1/2-1 kk) ízlés szerint;
- 750 ml víz.

A külső mázhoz:
- 1 ek szójaszósz;
- 4 ek Heinz Classik Barbecue szósz;
- 1 gerezd fokhagyma;
- 2 tk agave szirup;
- 1 kk balzsamecet;
- bors;
- kb 2 ek víz.


Több módszerem is van a szejtánt készítésre, de most egy újabb variáció következik: Fogok egy tálat, beleöntöm a száraz alkotórészeket: a sikért, sörélesztőt, keményítőt, köménymagot, pirospaprikát, sót, borsot, és jól összekeverek mindent.  Egy kancsóba teszem a szója-, és a barbacue szószt, belereszelem a két gerezd fokhagymát, és a vízzel szintén jól elkeverem. Majd a vizet beleöntöm a szejtánba, és egy háromágú, nagy villa segítségével alapos összedolgozom. 
Ezután kiveszem a tálból, legalább öt percig gyúrom, és három egyforma darabba szakítom. Rudakat formálok belőle, és félreteszem az egészet egy harminc percet pihenni. 

A főzés innentől lehet mindenkinek lehet olyan, ahogy megszokta, de én most kicsit macerásan, egyszerre két módszert keverve készítettem el. A gombócokat lazán becsomagolom előre olajozott alufóliába, alaposan megszurkálom alul és fölül, majd 50-60 percig gőzölöm. A szejtán természetesen dagad közben,  és felvesz egy egyenletes, sima formát, a fólia el fog repedni, de az nem baj. Ezt követően felforralom az erős zöldséglevest (sok hagyma, fokhagyma és egyéb zöldségfélék), majd takarékra veszem, hogy ne is bugyogjon, és további 30-40 percig főzöm a bucikat.

Eddig tartott az előkészítő rész, azaz a szejtán főzés. Majd fogok egy tepsit, sütőpapírral bélelem, ráfektetek egy gombócot és egy ecset segítségével alaposan megkenem az előre összekevert mázzal, aztán előmelegített, forró sütőbe tolom, ahol újabb 35-40 percet tölt el. Közben folyamatosan kenem, félidőben megfordítom, ráöntöm a maradék szószt, és megpirítom.

Szép vékonyan lehet szeletelni a ruganyos, zárt húsú végterméket, ami nem vaj puha, bele kell harapni, de a máz édes, savanyú és sós egyszerre. Nekem nagyon ízlett. 

Nos, és miért Heinz? Mert vegán, füstölt aromát is tartalmaz, és kellemes ízű, persze kikeverhetitek
házilag is, nekem ezúttal megfelelt. A fóliában gőzölést azért választottam, hogy a szejtán megőrizze az alakját, mert egy nagyon tömör, kicsit rágós állagot szerettem volna elérni, de ha ti nem erre vágytok, hát bátran főzzétek meg a szokásos módon, majd gyorsan pirítsátok rá a barbecue szószt. Aki nem szereti a köménymagot, hagyja ki, ha kedvelitek a fokhagymát, turbózzátok fel, ha sósabban esztek, adjatok hozzá még sót, ha csípősebben, akkor meg csilit, víz helyett használhattok zöldséglevest is. Magyarul: itt az alaprecept, és tegyetek vele, amit csak akartok.


2014. december 2., kedd

Fodros kel és fekete ribizli

Úgy döntöttem, nem hozok képet az újabb smoothie kreációimról, egyformán zöld mind, helyette megmutatom az alapanyagokat. Itt még színek is akadnak.
Fantasztikus turmix alapanyag a fodros kel, amit tömegesen még kevés helyen lehet kapni, de azért termelői és bio piacokon fellelhetőek. Én ezt is a BIRS szatyrommal kapom, igen nagy örömömre. Az igaz, hogy számos módon is fel lehetne használni, viszont a zöld turmixom mindig éhes az újdonságokra, igy megpecsételődött a sorsa. Megiszom.

Hozzávalók:
- 2 kisebb banán;
- 1 cs fagyasztott fekete ribizli;
- 4 nagy levél fodros kel;
- víz ízlés szerint.

Rém bonyolult az elkészítése. A kelleveleket félbehajtom és kivágom a vastag, középső eret, a kehelybe töröm a banánokat, a kisebb darabokra tépet levelet is mellé teszem, és már csak a ribizlik maradnak.
Aztán felöntöttem ízlés szerint vízzel, bekapcsoltam a gépet, és elkészült a reggelim. 

Jóllehet nem túl étvágygerjesztő, piszkos zöld színe lett, mégis eszméletlen finomra sikerült. Kicsit édes, elég fanyar és zöld egyszerre. Próbáljátok ki, megéri!

2014. november 21., péntek

Sajt, méghozzá szója és olajos mag nélkül

Elhiszem, hogy ez elsőre egy kicsit bizarrul hangzik, meg nem is igazi sajt, de szerintem érdemes neki egy esélyt adni. Már csak azért is, mert komolyan finom. Leírom az eredeti receptet, vagyis majdnem az eredetit, mert változtattam rajta egy pöttyet, de természetesen belinkelem a forrást is. A végén megosztom veletek a tapasztalataimat, mert másodjára bizony változtatnék rajta egy-két dolgot. Mindenesetre ezzel az alappal, már azt kezdek, amit csak akarok. És persze ti is.

Hozzávalók az alaphoz:
- 1 bögre zabpehely;
- 1+1 cs víz;
- 1 cs párolt édesburgonya vagy tök;
- 1 grillezett kápia paprika;
- 1/2 cs inaktív sörélesztőpehely;
- 1 ek füstölt paprika;
- 2,1/2 tk só;
- 1/2 tk bors;
- 1 újhagyma zöld szára (5-7cm);
- 1 nagy gerezd fokhagyma;
- 3 ek citrom leve;
- 2 tk balzsamecet.
cs = 250 ml

A sűrítéshez:
- 1,1/3 csésze víz;
- 2,1/2 ek agar-agar.

Először a paprikát készítettem el, mert az eredeti recept szerint ez egy savanyú lében eltett grillpaprika, ami nekem nem volt itthon. Tehát fogom egy paprikát, félbevágom, és olaj nélkül elkezdem pirítani egy tapadásmentes edényben. Amikor már mindkét oldala megpirult, mind két paprikának a hasába öntök 1-1 teáskanál balzsamecetet, és így sütöm tovább. Természetesen az ecet, a paprika fordításánál kifolyt, de nem baj, mert szépen rápirult a paprikára. Mindeközben elkészül az édesburgonya, vagy a tök is.
Ezután jött a könnyebbik része.  A turmixgépembe öntök egy bögre vizet, rá az édesburgonyát, kimagozott, balzsamecetben sült paprikát, sörélesztőt, füstölt paprikát, sót, borsot, hagymákat, citromlevet és lezárom egy újabb bögre vízzel.
Bekapcsolom a gépet, és teljesen kémesre pépesítek mindent. Érdemes megkóstolni, és utóízesíteni, ha szükséges.

Közben a vizet összekeverem az aga-ragarral, és amikor a sajtmassza már jó, felteszem főzni. Folyamatos keverés mellett, forrástól számított 5-7 percig főzöm, beleöntöm a turmixba, összekeverem, és formába öntöm. A levegőbuborékokat ki kell rázni, és amikor langyosra hűlt, mehet a hűtőbe. 

Miért érdemes elkészíteni? Mert nagyon finom, sajtos íze van. Nincs benne szója, semmilyen magféle vagy olaj. Ki lehet érezni belőle egyfajta gabonás ízt, de nem szignifikáns, viszont krémes, szeletelhető, reszelhető, olvad, és azt mondtam már, hogy finom?  

És akkor a vélemények így utólag: Mivel 4-6 napig áll el, és kicsit több mint 1 kiló lesz ebből az adagból, csak akkor készíts teljes adagot, ha meg is eszed. Az agar-agar felfőzéséhez csak 1 csésze vizet használnék, és a második bögrét amit a turmixba öntök - is rövidebbre venném 50 ml-rel. Nem tudom miért, talán nálunk másmilyen a zabpehely, de kicsit lágynak találtam az eredményt. És még valamit,  miután az agar-agar belemegy, érdemes megkóstolni, mert hígulhatnak kicsit az ízek.

Adjatok neki egy esélyt, megérdemli. 

2014. november 17., hétfő

Burmai tofu

Meg ne kérdezze valaki tőlem, miért hívják ezt az ételt burmai tofunak. Akkor sem tudnám megmondani, ha az életem múlna rajta. Talán mert Burmában készítették először, nem tudom. Egy biztos, semmi köze a tofuhoz, nincs benne szója, mert ez gyakorlatilag egy nagyon sűrű kása, épp mint a polenta, csak ugye nem kukoricából.

Hozzávalók: 
- 1 cs csicseriborsóliszt;
- 2 cs zöldségleves vagy víz, + 1 cs víz;
- 1 kk szódabikarbóna;
- só, bors.

A recept nagyon egyszerű, a lisztet összekeverem a sóval, borssal és szódabikarbónával, majd hozzáadok 1 csésze vizet. Csomómentesre keverem, majd a két csésze forrásban lévő zöldségleveshez/vízhez öntöm.
Ekkor kezdődik a java, a lángot takarékra állítom és folyamatos kevergetés mellett sűrűre főzöm. A végére már forró buborékok pattognak, és nehéz keverni is, legalább 10 perc. Aki főzött már hagyományos módon dödöllét, az pontosan tudja, miről beszélek.

Ezután csak annyi vele a munka, hogy egy korábban sütőpapírral kibélelt tepsibe öntjük a forró cuccot, elegyengetjük, simára rázzuk a tetejét, megvárjuk, míg langyosra hűl és aztán a hűtőben nyugtatjuk még legalább egy órát.  Amikor teljesen kihűlt, lehet használni. Vághatjuk szeletre, kockára csíkra. Mindegy.

Az íze kissé a tojásra emlékeztet, ezért ebben a formában szerintem jó lehet tojássalátának is, és bár nem jó natúron sütni-nekem legalábbis nem sikerült-, de panírozni bátran lehet.
Szeletelés után egyből háromféle módon is elkészítettem.
1. borsópörkölttel;
2. borsos káposztával;
3. szárított paradicsomosan, olaj- és kapribogyóval.

Mindegyiket szerettem. Most egy csírasalátás variáción gondolkodom, és máris imádom a burmai tofuval beköszönő sokféle lehetőséget. 




Mangó - tyúkhúr smoothie

Szeretem a mangót, főleg, ha reális áron van. Persze tudom, hogy amit itthon kapok nem feltétlen a legjobb ízű, de mit tegyünk, ha nekünk ez jutott?! Megvárjuk, míg utóérik annyira, hogy leves és édes legyen, aztán megesszük. Feladat teljesítve!

Hozzávalók:
- 1 érett mangó;
- 1,1/2 marok tyúkhúr;
- 1 füge (elhagyható);
- fél banán;
- víz.

Megint rém bonyolult az elkészítés, a megtisztított mangó ugrik a turmix aljába, őt követi  a banán, rádobom a tyúkhúrt, a fügét, adok hozzá egy kevés vizet, és bekapcsolom a gépet. Ha túl sűrű, apránként hígítom a kívánt állag eléréséig.

Mostanában kezdek rámenni arra, hogy a smoothie-mba kerülő dolgok is szélesebb színskálából kerüljenek ki, ezért tettem bele egy maradék fügét, mert 99,- forintért sikerült néhány igen érett példányra szertetennem. Érdemes az ismerős zöldségeseket felkeresni, és olcsón elvinni azokat a termékeket, amik esetleg már nem kellenek senkinek, számunkra azonban igazi kincset jelentenek.

Tyúkhúrt találni mostanság nem könnyű, én a BIRS szatyromban kapom, mivel fóliában még van, és a bio gazdálkodásban használják, mint talajtakarót. Általános szabály, hogy ha más nem is, a zöldfélék lehetőség szerint legyenek vegyszermentesek. 
Jó tudni, hogy amit a háztájiban tűzzel-vassal irtanak, védett növénynek minősül, és az eszmei értéke 10.000,- forint.  És hogy mire jó?

"Számos gyógyhatását is ismerjük: epe-és veseműködést segít a teája, kőoldó hatása is van. Egyike azon ritka gyógynövényeknek, melyek a vérben lévő koleszterinszintet csökkentik.
Antiszeptikus tulajdonsága miatt használjuk még légúti betegségekre, köhögésre, tüdőbajra, valamint emésztési zavarokra. Reumát is jól lehet kezelni vele vízhajtó hatása miatt. Kiváló zsíroldó tulajdonsága teszi alkalmassá az epeműködés javítására, a vérzsír bontására, emiatt fogyasztó hatása is van. Csökkenti a tejelválasztást.
Szaponinokat, ásványi sókat (pl. kovasav, kálcium, kálium), illóolajat tartalmaz. C- és E-vitamin tartalma miatt értékes emberi táplálék is."

Forrás: http://gyorgytea.hu/gyorgyteak/egyedi-teak/tyukhur

2014. november 16., vasárnap

Aszalt paradicsomos és fekete olajbogyós kesuszósz - öntettől a krémig #19 és - gyors ételek #11

Időről időre jövök valami szósz félével. Ennek egy oka van, mivel rendszerint későn érek haza, az esetek többségében reggel főzök. Márpedig ilyenkor ideális valami olyasmit készíteni, ami lehetőleg 15-20 perc alatt elkészül. Bulgur, zabkása vagy bármilyen tésztaféle ideális választás lehet, ahogy a képen is látszik, és már csak valami mártás szükséges hozzá.

Hozzávalók:
- 10 dkg kesudió;
- 4-6 db olajban eltett szárított paradicsom;
- 1/2 cs fekete olajbogyó (nálam most 20 szem);
- 1 gerezd fokhagyma;
- 2 ek inaktív sörélesztőpehely;
- 1 kk agave szirup;
- 1/4-1/2 citrom leve;
- bazsalikom, só, bors, víz.

A kesut beáztatom legalább 4 órára, leszűröm, átmosom, és annyi vízzel, amennyi pont ellepi krémesre turmixolom - ha szükséges, lehet még vizet adni hozzá, de mindig keveset egyszerre. Ezután egyszerűen csak beleöntöm a többi hozzávalót, és összeturmixolom.

Amennyiben még mindig nagyon sűrű, lehet vízzel hígítani, de ebből a menyiségből kb. fél liter szósz jön ki. A mixelés nagyjából 4-5 percet vesz igénybe. Egyből fogyasztható, de akkor jó igazán, ha egy éjszakára hűtőbe teszitek, és ott kellemesen összeérnek az ízek. Reggel megfőzöm a tésztát, és csak összekeverem. Persze nem túl bizalomgerjesztő  a színe miatt, de egyértelműen finom.

2014. november 10., hétfő

Morzsás karfiol kelkáposztával

Régen szerettem a vajas, morzsás karfiolt, gondoltam, miért ne készíthetném el vaj nélkül is? És ha már elkészítem, miért ne gondolhatnám kicsit újra? Azt nem állítanám, hogy szép, de legalább finom. Nagyjából 3-5 percig tartott összedobni, utána már csak arra kellett várnom, hogy megsüljön. 

Hozzávalók: 
- 1 kisebb karfiol;
- 1/4 kelkáposzta;
- 1 - 1,1/2 ek kókuszzsír;
- 3 ek teljes kiőrlésű zsemlemorzsa;
- só, bors, köménymag, víz.

A karfiolt felszeleteltem, a kelkáposztát csíkokra vágtam, egy jénaiba tettem a karfiol, lesóztam, borsoztam, rátettem a kelkáposztát, sóztam, borsoztam, a tetejére több kupacba tettem a kókuszzsírt, megszórtam köménymaggal és nagyjából egy-másfél deci vizet öntöttem rá, aztán alufóliával letakartam, és úgy 25-30 percig sütöttem.

Azért nem kevertem össze, mert a kelkáposztának nem kell annyi idő, hogy megfőljön, a karfiol lábai pedig vízbe lógtak, és szépen puhultak.
Fél óra után levettem a takarást, óvatosan átkevertem az egészet. Addigra elpárolgott a víz is, tehát megszórtam a zsemlemorzsával, megint összekevertem, és újra a sütőbe toltam még egy negyedórára. Aztán óvatosan átfogadtam és még kicsit pirítottam. 


A karfiol nem lett teljesen puha, kicsit még roppan,  nálam ez volt a cél, de ha valaki puhábban szereti, süsse 40-45 percig az elején. Természetesen vegán magtejföllel tálaltam.

2014. november 9., vasárnap

Csicseriborsó ropogtatós

Többször szóba került, hogy ha az édes nasik nem is, de a sósak hiányoznak. Szeretek ropogtatni, rágni, csócsálni valamit filmnézés közben, még akkor is, ha ez egy rossz szokás. Ezért örültem meg a csicseriborsó ropogtatós recepteknek, amik rengeteg blogon jöttek velem szemben, édes és sós változatban egyaránt. Csak idő kérdése volt, hogy elkészítsem a saját változatomat, ami annyira bejött, hogy szinte minden héten készítek egy adagot.

Hozzávalók:
- 1 csésze csicseriborsó;
- 1 kk szódabikarbóna;
- 1 kk őrölt csili paprika, 
- 1 ek olívaolaj
- só (kb 1 tk).

Ennél egyszerűbb nem is lehetne a recept. A csicseriborsót beáztatom egy éjszakára, leszűröm, átmosom és felteszem főni. Mivel kérdés volt, leírom részletesen, hogyan főzöm az összes hüvelyest: az első forrás után elkezd habosodni, leöntöm a főzőlevet és tisztával cserélem, majd újra felforralom és amikor kiül a hab a tetejére, azt is leöntöm, átmosom. Újra tiszta vizet öntök rá, beleteszem a szódabikarbónát, megsózom és puhára főzöm - a babhoz még babérlevelet is adok.

Amikor elkészült alaposan lecsöpögtetem, és tiszta konyharuhára öntöm, hogy teljesen leszáradjon. Begyújtom a sütőt, egy tepsit kibélelek sütőpapírral, beleöntöm a csicseriborsót, ráöntöm az olívaolajat, derekasan megsózom, megszórom erős őrölt csilivel és  forró sütőbe tolom. Maximumon pirítom 15-35 percig, közben néhányszor átrázom, hogy egyenletesen piruljon.

És hogy miért ez a nagy intervallum? 15-20 perc után szépen megpirult minden szem, de a közepe még puha, szaftos. Néha jól esik így, de én igazából úgy szeretem, amikor már jól megpirul, teljesen kiszáradt, és úgy ropog a fogam alatt, mint a Pronutti.
A recept meglehetősen csípős és sós snacket eredményez, a fűszerezésen nyugodtan változtassatok ízlés szerint, és sülés közben ellenőrizzétek az állagát is, hogy számotokra is tökéletes legyen.

2014. november 3., hétfő

Ananász - datolyaszilva zöld smoothie

Rég volt smoothie recept. Ennek oka, hogy én is gyakrabban hagytam ki reggelente. Amikor sok munka volt és korábban keltem, kényelmesebb volt gyümölcsöt vinni magammal, most pedig, hogy bejött ez a kellemes idő, jobban vágyom valami tartalmasabbra, sőt, kimondottan nehézre. 
Megesett, hogy sütiztem vagy egyenesen csokiztam reggelire. Igazából nem éreztem jól magam, a gyomromnak sem tetszett, de nem aggódtam, mert tavaly tél elején ugyanígy éreztem. Aztán helyre állt a béke. Mint most is. 

Hozzávalók: 
- 1/2 ananász;
- 1 datolyaszilva(Sharon gyümölcs);
- 3 kocka fagyasztott spenót levél;
- 1 csapott ek szárított búzafű;
- 2 ek dióbél;
- víz.

A megpucolt ananászt kockákra vágom, turmixba teszem, rádobom diót, a datolyaszilvát, aminek előtte kivettem a csumáját - nem pucolom meg, a gépem szétveri, de ha gyengébb, érdemes lehúzni, mert erős héja van -, mehet bele a spenót és a búzafűpor. Felöntöm egy kevés vízzel, amikor minden kellően pépes, tovább hígítom az igényelt arányra. Ennyi.

Az ananász savasságát tökéletesen ellensúlyozza a Sharon gyümölcs, és csupán egy érett példány szükséges belőle. Mivel kiderült, hogy utóérő, bátran vehetünk belőle zöld darabot, és csak ha teljesen beért és puha, használjuk fel. Önmagában nekem nagyon édes, így enni nem kimondottan szeretem, de ebben a formában egyenesen zseniális.

A fagyasztott spenótra is van magyarázat. Nincs itthon friss, viszont régóta nem maradhat ki a reggelimből, és azért búzafű italpor, mert nagyon alacsony hőfokon szárítják, porítják. Élőnek számít, és nem kell hozzá búzafüvet nevelnem, sem prést vennem. Ha nincs kéznél friss, ez egy tökéletes pótmegoldás.

Mivel itt a szezonja, mostanában előfordulhat, hogy többet találkoztok nálam datolyaszilva recepttel, de mint mindig, most is nagyon egyszerű lesz. És a színe ellenére isteni finom. 
Lehet, hogy zöld és csúnya, de kellemesen savanykás, édes, krémes, sűrű és laktató. 

2014. november 2., vasárnap

Tepsiben sült bundázott cukkini

A rántott cukkini tipikusan nyári étel, de én mindig szívesen eszem. Zsenge tökfélélet most is lehet kapni, és ez étel bő olaj nélkül, nem hagyományos módon elkészítve is tökéletes csemege lehet. Nem macerás, legalábbis nekem, finoman fűszeres és avonézzel tökéletes párosítás. 

Hozzávalók:
- 2-4 cukkini;
- 1 cs csicseriborsóliszt (vagy hüvelyes-, esetleg szójaliszt);
- 1+1 ek olívaolaj;  
- 1 púpos ek inaktív sörélesztőpehely,
- 1-2 ek étkezési keményítő;
- 1/2 tk szódabikarbóna;
- 1 kk kurkuma,
- só, bors, csili por ízlés szerint;
- víz és sütőpapír.

A cukkiniket megpucolom és átlósan felszeletelem, majd mindkét oldalát lesózom és félreteszem. A csicseriborsólisztet összekeverem a szódabikarbónával, sörélesztőpehellyel és a fűszerekkel. Ezután fogok egy habverőt, adok a keverékhez egy evőkanál olajat, összekeverem, majd lassan öntök hozzá vizet. Nem tudom pontosan megmondani mennyit, de a palacsintánál sűrűbb masszát kell kapjak, ami teljesen bevon egy kanalat. Ha ez megvan, félretesszük az egészet legalább 10-15 percre.

Közben begyújtom a sütőt, vágok pár darab sütőpapírt, és előveszek egy nagy tepsit, amit kibélelek egy papírral. Erre csurgatok 2-3 csepp olajat, amit egy ecsettel szétkenek. Aztán a cukkiniket alaposan lecsöpögtetem, és egyesével belemártom a csicseriborsós masszába, és úgy, hogy ne érjenek egymáshoz, leteszem a tepsibe, amit betolok a forró sütőbe, és közepes lángon nagyjából 15-30 perc alatt készre sütöm.
Az idő függ a cukkinik méretétől, vastagságától, de nagyjából félúton érdemes megfordítani a karikákat, amik nem tapadnak a papírra, könnyen eltávolíthatóak. A papírt sajna mindig cserélni kell, de szerintem megéri.
Bele lehet forgatni még zsemlemorzsába is, mindegy, sikeres lesz így is, úgy is. Párolt rizzsel/kölessel és avomézzel tálalom, de ebéd után tessék eldugni a maradékot, különben nem marad belőle későbbre. Tapasztalatom szerint ugyanis, aki csak arra jár, csen belőle egy darabot. 
 



2014. október 18., szombat

Élesztőpástétom, azaz vegán kenőmájas - Öntettől a krémig #18

Szeretünk mindenféléket kenyérre kenni, és azt is szeretjük,  ha jó íze van. Ennek a receptnek az ötlete a hagyományos élesztőpástétomból született. Azzal a különbséggel, hogy inaktív sörélesztő az alapja, ezért candidások is ehetik, sokkal hamarabb elkészül, és az íze inkább emlékeztet a májkrémre. Legalábbis engem.

Hozzávalók:
- 1 csésze inaktív sörélesztőpehely;
- 1 ek tápióka keményítő;
- 2 csésze víz
- 1 +1/3 csésze szárított, élesztő nélküli teljes kiőrlésű kenyér/zsömle kocka (vagy 10-12 dkg zsemlemorzsa);
- 1 fej hagyma;
- 1 ek olaj;
- 1 tk só, 
- 1 kk bors, 
- 2 tk majoránna, 
- 1 tk pirospaprika.

Az alaprecept elkészítése igen egyszerű. A hagymát apró kockákra vágom, és olajon egy csipet sóval üvegesre párolom. Erre öntöm rá az élesztőpelyhet és az étkezési keményítőt, jól elkeverem és megszórom az őrölt pirospaprikával. Felöntöm vízzel, felforralom és két-három perc után hozzáöntöm a kenyérkockákat. Sózom, borsozom, hozzá adom a majoránnát is és nagyjából 8-10 percig hagyom rotyogni. Ha estleg a kenyér nem ment szét, a botturmixom segítségével pépesítem, és már csak meg kell várnom, hogy kihűljön. 

 

Ez különben mindenkinek tanácsolom. Melegen teljesen más íze van, nem érdemes nagyon kóstolgatni, és nyugodtan használjatok kevesebb fűszert, mert ez elég borsos lesz, és bármikor lehet sózni, borsozni. Különben hatalmas adag, több mint 60 dkg lesz, ezért általában még langyosan felezem vagy harmadolom, és különböző módokon tovább ízesítem. Nálam a fekete olajbogyó-bazsalikom kombináció az egyik nyerő, de kiváló különböző zöldfüszerekkel, mustárral és apróra vágott pirított gombával is.
A kenyér kiváltható lenmag-, tökmag-, és/vagy szezámmagliszttel. Ezektől természetesen más lesz az íze, de így glutén mentes is, és tagadhatatlanul finom. És érdemes kipróbálni zabpehellyel is.

A májkrémes jellege mellett van egy fajta sajtos, savanykás utóíze is, ezért passzol olyan jól erősebb, fanyarabb ízesítéssel és salátákkal. Én ebből készítem némi fűszer és zsemlemorzsa hozzáadásával a "májgaluskámat" is.
Különben nagyon sűrű, ízlés szerint hígítható még fél vagy egy csésze vízzel, esetleg felezhető a kenyér mennyiség. Bátran dolgozzátok át a saját ízlésetek szerint.

2014. október 11., szombat

Melegszendvics és más problémák


Akkor beszéljünk a melegszendvicsről, és a magam részéről úgy általában is csacsognék, mert ez is egy olyan téma, ami néha kérdéseket, értetlenkedést és indulatokat kavar vegán és nem vegán körökben egyaránt. Hogy miért? Alapvetően kétféle irányzat uralkodik közöttünk, vagyunk azok, akik nagyon szeretünk kipróbálni minden újat, tobzódunk a varázslatos ízekben, de időnként szívesen elevenítjük fel gyermekkorunk emlékeit. És persze létezik egy másik oldal is, ahol nem értik meg, minek hajszoljuk a régi, állattetemekben feredőző életünket. No persze húsevő embertársaink is értetlenkednek, hiszen mi az hogy vegán sajt, amikor abban nincs semmi, amiből eredetileg származik a sajt. A válasz az én olvasatomban különben igen egyszerű: ezek az ételek, mint például a sóban főtt burgonya, vajjal és hagymával, a gyerekkoromat jelentik. A hosszú, hideg, téli estéket, amikor hétfőnként még nem volt tv, és az egész család kártyázott vagy olvasott. 

Számtalan alkalommal előfordult, hogy vajas-szalámis kenyér, és egy bögre tea került az asztalra, vagy pirítósoztunk, vajjal és fokhagymával, esetleg jött a melegszendvics. Ezek voltak gyermekkorom legmeghittebb pillanatai, és ahogy öregszem, ahogy a szüleim idősödnek, fájó nosztalgiával gondolok rájuk. Nem hiszem, hogy ez baj lenne, főleg azért nem, mert megtaláltam azt a megoldást, amivel mindenki jól jár. 

A vajat kókuszzsírral, vagy hűtőben tartott, kocsonyásra dermedt olívaolajjal helyettesíthetem, a sajt kicsit trükkösebb, mégis megoldható. Megolvad, szét és kifolyik, ahogy a fenti képen is látszik.
Először is léteznek készen kapható vegán sajtok, amiket alapvetően két típusba oszthatunk. Itt vannak a szója alapú sajtok és az egyenesen mindenmentesek. Véleményem szerint az első csoportben lévők finomabbak, mert a szója tej könnyen savanyítható, amivel kiváló alapanyagul szolgál a különböző vegán sajtoknak. 

Igaz, hogy ezek elég drágák, de nagy szerencsék van néhány blogot vezető kreatív vegán miatt, ugyanis meglehetősen sok különböző receptet talál az ember fia-lánya, ha elég kitartó, kreatív és beszél idegen nyelveket. Bár néhányat azért már hazai oldalon is leltek, és nálam is akad egy-két példa.

A probléma meg van oldva. Azok a receptek, amik tartalmaznak agar-agart, sűrítőket, egészen biztosan megolvadnak, és ki vagy lefolynak a kenyérről, rápiríthatóak, és ha mégsem, hát az íze akkor is jó.

És ha ezen túl vagyunk, beszéljünk magáról a melegszendvicsről is, amihez ebben az esetben semmi különlegeset nem használtam. Fogtam négy szelet teljes kiőrlésű kenyeret, megkentem a belsőoldalukat avokádóval, leheletnyit megsóztam, rádobtam pár szelet, karikákra szedett póréhagymát, néhány szelet koktél paradicsomot. Rá került egy szelet vegán mozzarella, kevés bors és szárított bazsalikom, aztán ráfordítottam a kenyér azon felét, ami avokádós, és szendvicssütőben megpirítottam. Szóval nincs benne semmi extra, semmi ördöngösség, mégis nagyon jól esik. Akkor pedig miért ne egyem?


És igen, néha régi emlékek után, valamilyen húsról nevezzük el az ételeinket. Hogy miért? Mert arra emlékeztet az íze, vagy éppen pont olyan, mert jól esik azt mondani a családnak, barátoknak, kollégáknak, főleg, ha hasonlít is, és ezzel az ember nem lóg ki. Amikor a sógornőm vadast készített, én pedig épp mentem hozzájuk, azt mondtam, jó, akkor én is azt főzök.
Amikor azt mondtam, napraforgós, citromos, inaktív sörélesztőpelyhes tésztát eszem, mindenki csak pislogott, de amikor úgy helyesbítettem: vegán sajtos-tejfölös tésztát, egyetértően bólogattak. Legfeljebb megkérdezték, mit is jelent nálam az, hogy tejföl. A házi májkrémemről nem is beszélve, aminek semmi köze a májhoz, mégis kitűnő kenyérre, vagy akár májgombóc galuskához. Szóval ennyi. Én tudom, hogy nem májat eszem, te is tudod. Nem a név teszi az ételt, hanem azok a dolgok, amikből áll, minden más csak nyitottság kérdése.



2014. október 1., szerda

Házi műzli, maradékokból

Minden vegán, aki maga készíti a betevő növényi tejét, előbb-utóbb szembesül azzal, hogy a visszamaradt darálékok elborítják a hűtőjét. A kérdés, hogy mit lehet kezdeni velük, mindig aktuális. Itt egy ötlet, ami segít eltüntetni a magfélék és kókusz maradékokat, készítsünk például müzli szeletet.

Hozzávalók:
- 10 dkg mandula  (fele daráék, fele egész szem);
- 20 dkg kókuszreszelék;
- 10 dkg datolya;
- 15 dkg aszalt szilva;
- 2-3 nagy aszalt füge;
- 1 alma;
- őrölt fahéj;
- vanília aroma;
- opcionálisan a mézes ízhez 1-2 ek agave szirup.

Az almának kiveszem a magházát, összedarabolom, és az egész mandulák kivételével, minden mással együtt beleteszem a robotgépbe, majd lassú fokozaton összeaprítom - nekem a jégdaráló funkció vált be. Amikor kellően ragadós, krémes az állaga, hozzá teszem az egész mandulákat - éppenséggel mozsárban, vagy kalapács segítségével is összetörhetőek -, így lesz min rágódni is. 

Fogok egy téglalap alakú edényt, sütőpapírt vágok bele úgy, hogy az oldalát is takarja, és az ujjaim segítségével egyenletesen elnyomkodom, majd, mivel aszalóm nincs, a sütőm legalsó fokozatán, nyitott ajtónál aszalom, vastagságtól függően 45-80 percet. Kihűlés után kívánt alakra szeletelhető, és már vihetitek is ebédre.
Lehet nyersen is enni, de az alma miatt nedvesebb a massza, tehát az aszalás ajánlott, és így tovább eláll. Nem mellesleg finomabb is, mert valahogy összeérnek az ízek.

A pép állaga függ sok mindentől, leginkább a hozzá tett alapanyagok állagától, ezért ha nem áll össze, nyugodtan tegyél még hozzá valamilyen gyümölcsöt, ha túl híg lesz, mehet bele gesztenye, mandula, kókuszreszeléket, esetleg zabpehely, kakaópor, vagy amit csak kívánsz. Ha nem ragad eléggé, jöhetnek még aszalványok. És ha már aszalványok, ezek mind biok voltak, mert így nem volt bennük hozzáadott cukor, fényezőanyag és egyéb adalék.

Túl azon, hogy eszméletlen finom lett, a fahéj és alma miatt olyan illata volt, mint a karácsonynak. Kollégáimmal leteszteltettem, nekik is nagyon ízlett. Ezt némileg bátorításnak vettem, és hamarosan hozzákezdek mindenfélét kevergetni. Kakaót, étcsokit, másféle gyümölcsöket, magokat, ízeket. Mindenkit arra bátorítok, hogy legyen kreatív és kísérletezzen.
És ha ez megvan, tekerjétek kis sütő-, vagy zsírpapírba, és kis szalaggal átkötve igazán édes kis csomag az ételtartó dobozotokban.




2014. szeptember 27., szombat

Gyömbéres miszó leves, köles - barnarizs tésztával - gyors ételek #11

Nos, kicsit megfáztam. Érdekes nátha ez, és épp ezért nem is igen figyeltem rá, mert csak az orrom folyt, viszont hirtelen belázasodtam. Mintha  a szervezetem gőzerővel küzdene, de jelzi: Légy oly kedves, és segíts nekem, pihenj! És valószínűleg küzd is. Összehasonlítva a környezetem több hete tartó hadakozásával, ez nagyjából semmi. Amikor nem vagyok lázas, kicsattanok az energiától, amikor elkezdődik a hidegrázás, iszom egy nagy bögre forró gyömbéres teát, hadd kússzon még magasabbra a hőmérsékletem, betakarózom nyakig, és ájultan alszom.
Nem szedek semmit, hiszen nem is fáj semmim, de olyasmiket eszem, ami erős, fűszeres, zöldséges. Lehet másnak nem jön be a módszerem, de én ilyenkor mindig nagyon kívánom az erőset, és néhány éve rájöttem, jót is tesz. Régóta tudjuk, hogy a kapszaicin, aminek  a paprikák erősségét köszönhetjük, gyulladáscsökkentő és fájdalomcsillapító hatású, ezért ilyenkor olyasmiket eszem, amiben sok van. Erre a célra a keleti ihletésű tésztalevesek tökéletesen alkalmasak.

forrás
Hozzávalók két nagy adaghoz: 
- 2 adag szoba tészta;
- 1 közepes cukkini;
- 2 nagy szál sárgarépa;
- 5 dkg tofu;
- póréhagyma (olyan 10 cm-es darab);
- 2 nagy gerezd fokhagyma;
- 1 ek miszó paszta;
- 1 ek kókuszzsír;
- 1 tk aprított gyömbér;
- 1 tk csili pehely;
- só, bors, víz.

Egy nagy fazékba odateszek sós vizet forralni, és közben nagyobb darabokra aprítom a zöldségeket - félig nyersen, roppanósan szeretem -, apró kockákra vágom a tofut, és nagyon apróra a gyömbért, valamin a fokhagymát.
Kevés kókuszsíron megfuttatom a hagymát, majd a fokhagymát, és amikor kellemesen érzem ez utóbbi illatát, rádobom a sárgarépát, cukkinit, enyhén megsózom - csak óvatosan, a miszó paszta sós -, borsozom és nagyjából 1-2 perc alatt összepirítom. Ezután hozzáadom a tofut és gyömbért, csili paprikát, a miszó pasztát és felöntöm körülbelül 5-7 dl vízzel, majd ezt az egészet letakarom és összeforralom
A közben felforrt vízbe beledobok 2 adag szoba tésztát - külön, adagonként csomagolják -, néhány perc, talán 4 alatt el is készül, leszűröm, és a felforrt levesbe öntöm. Az egészet jól összekeverem, és már lehet is enni. Sőt enni is kell, hogy a tészta ne szívja fel a levest.
Rendkívül gyors, 15-20 perc alatt elkészül és komplett főétel, ami kellemesen csípős, fűszeres, a zöldségek pedig ropognak.

A szoba tészta hagyományosan hajdina lisztből készül, de az utóbbi évtizedekben az elnevezés inkább a tészta fajtájára vonatkozik. Rendszerint gluténmentes, mert leggyakrabban hajdina, köles, jam gyökér, mostanában pedig barnarizs liszt és/vagy ezek tetszőleges keveréke alkotja - igaz, japánban léteznek egyéb változatok is. A mi cérnametéltünknél egy kicsit vastagabb, de a spagettinél jóval vékonyabb, lapos tésztaszálak karakteres ízükkel kiválóan passzolnak hideg és meleg ételekhez. Én nagyon szeretem, és bár ázsiai boltokban lehet jóval olcsóbban is kapni, mint a King Soba fajtát - 895,- forint volt egy 250 garamos csomag, három adag tésztával -, de nekem az is számít, hogy olvasható és érthető legyen az összetétele, ha nem magyarul, akkor legalább angolul, mert az ázsiai boltokban lévő általában fehér lisztet is tartalmaz, illetve fajtától függően használhatnak halszószt is víz helyett/mellett.

Viszont mivel szeretem, nagyon gyorsan elkészül és finom, nincs más lehetőség, mint megtanulni elkészíteni...
Szerintetek mennyi idő alatt leszek ilyen mester? Ebben a videóban Nyi-hacsi szobát készítenek, ami annyit jelent, hogy adnak hozzá valamennyi (20%) fehér lisztet, mert a hajdina önmagában nagyon tömör, kemény és törik, de igazából nem szükséges más, csak sok gyakorlat. Vagy kiváltható más lisztekkel, mint a mi esetünkben barnarizs liszttel. Hát hajrá!