2014. július 27., vasárnap

Áfonyás banánfagyi

Nyár van, borzasztóan meleg, amivel nincs is semmi baj, a nyártól én nagyjából ezt várom, viszont vegánként magam is szívesen ennék valami igazán jeges hűsítőt. Létezik egy-két fagyizó, ahol ezt megtehetem, de nincs semmi akadálya annak sem,  hogy otthon élvezzem a nyár ízeit.
Akad jó néhány számunkra is fogyasztható fagyi recept, én most mégis a lehető legegyszerűbbet hoztam magammal. Ugyanis akik olvasnak pontosan tudják, nem szeretek sokat vacakolni a konyhában, mégis szeretem a finom dolgokat.

Hozzávalók:
- 3 nagy és érett banán;
- 10 dkg fekete áfonya;
- kis darab vanília.

Az előre felkarikázott és lefagyasztott banánt beleöntöm a robotgépembe - célszerű 20-30 perccel korábban kivenni, hogy kicsit engedjen - , rá pedig az áfonyát, hozzáadom a vanília kikapart magját, bekapcsoltam és nagyjából két perc alatt pürévé varázsolom. Ennyi az egész. 
Ami nem fogy el egyből, azt IKEA-ban talált pálcikás jégkrémformába teszem, és visszarakom a mélyhűtőbe, aztán csak előveszem, amikor szükségem van rá.  

Ha a robotgépetek nem elég erős, akkor sincs semmi gáz, össze lehet pürésíteni mindent, beleönteni egy tálba, azt be a mélyhűtőbe, majd 20-30 percenként át kell keverni egy villával. Nem lesz annyira krémes, de mivel a banán víztartalma nem túl magas, meglehetősen krémes lesz így is. 

A kedvenc kombinációm különben a málna-banán és az eper-banán. Ezek a gyümölcsök ugyanis ellensúlyozzák a banán édességét, viszont mindegy mivel keverjük, kakaóval, karobbal, csak vaníliával, egy kis rummal (vagy rum aromával), citromlével, barackkal, más-más ízű, és nagyon finom fagyit kapunk.
A hozzáadott gyümölcs lehet fagyos, főleg ha magas a víztartalma, vagy friss, nincs jelentősége, legfeljebb kicsit lágyabb lesz az állaga a kész fagyinak. Igazából csak a fantáziánk szabhat határt a különböző kombinációknak. És mivel egy banán hozzávetőleg 100 kalóriát tartalmaz, szerintem kellemesebb desszert, mint a bolti fagyi. Arról nem beszélve, hogy egy nagy adag fagyi nálam biza kivált egy étkezést. Ja, még valami! Mint minden fagyi, ez is hamar elolvad, tessék gyorsan enni!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...