2015. március 5., csütörtök

Vegán tojáskrém - öntettől a krémig #21

Régen imádtam a tojáskrémet, gyakorlatilag hegynyi mennyiséget toltam be belőle, és bevallom, hiányzott az íze. Mert persze létezik sokféle rántotta, és a vegán tojásos nokedli elkészítése sem jelent problémát, de olyan igazi tojáskrémet, úgy, ahogy én szeretem, még nem találtam sehol. Szóval kreatívkodtam, és most elégedetten pihegek a tojáskrémes, salátás szendvicsem miatt.

Hozzávalók:
- 20 dkg főtt csicseriborsó;
- 2/3 tk fekete só;
- 1/4 tk himalája só;
- 1,1/2 ek mustár;
- 1/4 hagyma;
- csipet őrölt fekete bors;
- 1 ek barackmagolaj (vagy más, semleges ízű olaj);
- 1 ek útifű maghéj;
-  nagyjából 1, 1/2 dl víz.

A főtt csicseriborsóhoz adom a sókat, mustárt, hagymát, borsot, olajat és annyi vizet, hogy krémesre tudjam turmixolni. Megkóstolom, igényel-e még utóízesítést, ha nem, akkor beleteszem az útifű maghéjat is, ezt is összeturmixolom, és egy tálba kiöntve máris ehető. 

Ha valaki annak idején sok vajjal készítette, tegyen bele több olajat vagy kókuszzsírt - nagyjából egy decit -, attól krémesebb lesz, de megvallom őszintén, ez számomra maga volt a tökély. Hagymás, mustáros, tojásos, enyhén sós. Tökéletes.


Rendkívül érdekes, de másnapra már az ízek nem lesznek olyan intenzívek, mindegyik kissé összeérik és mérséklődik, szerintem mégis nagyon kellemes, tojásos. És még valami nagyon fontos, a sóval érdemes figyelni. Főzés közben csak egy csípetett adtam a csicseriborsóhoz, így nem lett sós a krém, de ha nálatok máshogy történt, a himalája só bátran kikerülhet a receptből.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...