2016. augusztus 17., szerda

Jól csak a szívével lát az ember

Többször mondtam már, hogy elsősorban egészségügyi okokból lettem vegán. A fő mozgatórugóm, hogy nem akartam 40 éves koromra egy marék gyógyszeren élni. És ezt a célt, bár még van hátra egy évem, úgy tűnik, sikeresen elértem, ennek ellenére sosem láttam a bociban mást, mint két hatalmas, égre nyíló bociszemet, ami csodálkozva firtat. Nem akartam megenni sem a malackákat, sem a tyúkokat, sem semmilyen állatot. Csakhogy, dacára annak, hogy értem az okokat, nem egészen értek egyet az erőszakosan térítő etikai vegánokkal sem, mert ösztönösen viszolygást váltanak ki az emberekből, és semmi sem olyan vak, mint az az ember, aki eltökélte, hogy nem akar látni. Azonban hiszem, hogy vannak döntések, amiket meg kell hozni, akadnak emberek, akiket meg kell hallgatni, és léteznek olyan példák, amiket érdemes követni.

Teljes lelkemmel hiszem, hogy minden döntésnek eljön az ideje, leghamarabb akkor, amikor meghozod. Hogy legyen erőd, elhivatottságod kitartani mellette, ahhoz az kell, te is hidd ezt legalább ilyen erősen! Ha magadért döntesz ezen életmód mellett, akkor is állatok ezreit mented meg, miközben kitisztítod az artériáidat, rendbe rakod a kettes típusú cukorbetegségedet, véded magad egy sereg civilizációs betegségtől, habár nem válsz ezalatt halhatatlanná. Mint mindent, ezt is lehet rosszul csinálni, szóval ha szeretnél, hát bátran meghalhatsz szívinfarktusban. Idehaza évente 20-25 ezer új beteget diagnosztizálnak szívproblémákkal, ebből 6-800 lehet akár vegán is - ja, hát lehet ezt piszok gyengén is csinálni, két pofára falni a kókuszzsírt épp ugyanoda vezet, ahová az állati zsiradék. Nem, nem véd meg minden betegséggel szemben, de a lehető legjobb esélyt biztosítja, és ha jól csinálod hosszú, szép életet élhetsz. Időskori demencia és végtagfájdalom nélkül.

Osztom Gary Francione véleményét, erőszakmentesen kell tájékoztatni, maga az életmód, a veganizmus a kulcs. A változás kicsiben kezdődik, de mindig továbbterjed, egyszerűen csak azért, mert ilyen a dolgok természete.



"Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan."

Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg

Feliratot tartalmaz a videó. Ha nem jelenik meg automatikusan, a beállítások gomb mellett megtaláljátok. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...