2016. szeptember 11., vasárnap

Mi mennyi?

Gyakran felmerül, hogy nagyon drága életmódot folytatok, és ezt normál ember pénztárcája nem bírná. Ezen kicsit csodálkozni szoktam, mert mégis mi az, hogy normál ember? Én tán nem az vagyok? Bérből és fizetésből élek, a hónap vége folyton messze van, és jó magyar szokás szerint, amikor már nincs mit honnan elvenni, mert ugye a számlákat be kell fizetni, a gyomromon spórolok, csak arra támaszkodhatom, ami otthon van, ezért rendkívül köröltekintően vásárolok. És akik ezt mondják, megfeledkeznek arról az apróságról, hogy bár én majdnem ugyanazokat a dolgokat veszem mint ők, nem veszek húst, halat, sajtot, tejet és egyéb tejtermékeket, tojást, készételeket, felvágottakat, cukros üdítőket és még sorolhatnám.

De akkor mit veszek, és nagyjából mennyiért? Mint minden életformát, ezt is lehet jól, rosszul, drágán és olcsón folytatni, hogy ki és mennyit költ, annak a függvénye, hogy van-e lehetőségünk és tudunk-e főzni, mennyi pénzünk van, és mennyire élünk kényelmesen. 
Minden, az átlagostól eltérő étkezés előkészületet igényel, ezért én ezzel szoktam jellemezni is, a gondos előkészítéssel. Amit lehet, mindent magam készítek - néha én is veszek dobozos magtejeket, bár kizárólag akcióban-, és bár tudom, hogy munkaigényes, egy idő után az ember észrevétlen rááll, arról nem beszélve, rengeteget spórolok vele.

Zöldség-gyümölcs
A legelső és legfontosabb lecke, hogy egy-két kivételtől eltekintve szezonális zöldségeket,
gyümölcsöket vegyünk.
Beszálltam egy bio közösségbe, havi 8,500,- forint a két személyre szóló szatyrom, amibe mindig az van, ami éppen terem. Így megtanultam azt főzni, ami jut. Nyáron például egyszer vettem krumplit, utána annyi volt a szatyromba, hogy nem volt rá szükség. Tökféléket sem kellett vennem, de ami soha nem elég az a paprika, paradicsom, uborka, karfiol, gomba, de tény, egy nagy fej káposzta, hagyma minden évszakban megfizethető.  
Örök kivétel az összes déligyümölcs, mivel abból nálunk nem terem - citrom fogyasztó nagyhatalom vagyok,- bár itt az utcában és ahol dolgozom, ott is van egy kisbolt, ahol sokszor akcióban találok banánt. Barna pettyes, az átlagvásárlók azt már nem viszik el, én viszont boldogan felvásárolom féláron.  

Szóval idény vásárlás, csakhogy pl. epret rövid ideig lehet kapni, én idén hatszázért vettem kilóját, aztán 4,1/2 kilót tisztítva sikerült beraknom a mélyhűtőbe, ezzel pedig el is érkeztünk a második legjobb dologig, a szezonális zöldségeket után jó választás a mirelit. Sok esetben a fagyasztott termékek olcsóbbak még szezonban is, de persze nem mindegyik. Rendszerint beimádkozom magam a testvéremékhez, és elmegyek velük Metrózni. Ott 2,5 kg-os zöldségeket vásárolok fajtától függően 1200-2200,- forintért. Természetesen előtte mindig ellenőrzöm, mennyi hely van a mélyhűtőmben. A gyümölcskeverékek ára nagyjából hasonló. Viszont lehet kapni például 1 kilógtam tisztított és kockázót mangót is, 1800 forintért, amit persze nem kell megvenni, de jelezném, hogy egy darab mangó 550-700,- forint, ezért a brokkoli, vegyes zöldség, kukorica és szeder mellé betettem egy ilyet is, mint luxus kategória. A keverékek, attól függően miket főzők, és mi van a bio szatyromban, 2 hónapra biztosan elegendőek. Van, amikor többre is, tehát 10,000,- forintos befektetés rosszabb esetben is két hónapra oszlik, ami fejenként csak 5,000,-.
És ha nincs lehetőségetek Metróba menni, bár szerintem mindenki környezetében akad valaki, aki rendelkezik kártyával, a Tesco, Penny, Lidli és az Aldi is jó áron kínál mireliteket.  

Hüvelyesek
Csicseriborsó  ropogtatós
A hüvelyesek az egyik legfontosabb fehérje forrásaink, így rendszeresen veszek 1/2 vagy 1 kg szárított csicseriborsót, és ugyanennyi szárított babot. Mikor milyet és mennyit. Amikor pedig szabad hétvégém van, előre megfőzöm, lehűtőm, és zacskóban mehet a mélyhűtőbe. Szuper, hogy csak elő kell kapni, amikor szükség van rá, fasírt, krém alapnak egyformán jók, arról nem beszélve, hogy tökéletesek tésztához, rizshez, pörköltnek, chilinek és a többi.

Hogyan érdemes venni? Maradjunk a csicseriborsónál, minden közértben megtalálható negyed vagy félkilós csomagolásban, megfizethető áron, de kimérve még olcsóbb. Ha nem ragaszkodtok a bio minősítéshez (én nem szoktam), sok Farm üzletben, ázsiai és keleti boltban kapható. A csicseriborsót konzervként - a 400 grammos - 250-550 forint között mozog, de itt 240-270 gramm töltő tömegről beszélünk. 
Konzervet nagyon ritkán, és akcióban szoktam venni, hiszen 1 kilogramm szárított csicseriborsóból, olyan két kiló körül lesz, és ekkora mennyiség nem megy el egy hónap alatt, sőt, kettőre is elég. Tehát feltételezve, hogy nincs a környékeden ázsiai bolt, ahol 750-800 körül vehettek egy kilót, akkor is maximum 1200,-, ami két hónapra leosztva csak 600,- forint. 
A lencse és borsó félék szintén baráti áron kaphatók, ne feledkezzünk meg róluk sem. 

Gabonafélék es egyéb köretnek valók
Puliszka pörccel
Mivel én gluténmentesen étkezem, nálam a barna és hagyományos rizs, hajdina, köles és az ezekből készült liszt teszi ki ezt a csoportot. No meg a rizs és kukorica tészták. Már egész megfizethető áron lehet kapni kölesből is, de rendszerint ázsiai boltban veszek rizs, üveg vagy hajdinát. Olcsóbb is, és nagyobb a kiszerelés. Nem árt ezek esetében elolvasni az összetevőket, mert tartalmazhatnak búzalisztet is. 
Amit pedig lehet, kimérve veszek meg, mert úgy olcsóbb, aztán műanyagtárolókba vagy üvegekbe töltöm őket, ahol szépen elállnak. 
A burgonyaféléket és a kukoricát a zöldségfélékhez sorolom, de keményítők és pelyhek, burgonya,- kukorica és a tápioka ide tartozik. Ez utóbbi többe kerül, mint a mindenhol kapható burgonya, de egy félkilós csomag 3-4 hónapra legalább elegendő. 

Olajos és egyéb magvak
Kapros kecskesajt
Kezdjük az egyébbel, mint len és szezámmag, mák. Ezek mind néhány száz forintos tételek. Ha kifogyott a szezámmagom három-négyszáz forintért fél kilót kapok, szóval nem ez visz el sokat.  
Ellenben az olajos magvak valóban a legdrágább alapanyagaink. Akiknek van mandula és diófájuk már pár ezerrel beljebb vannak, de nekünk, akiknek nincs, meg kell vennünk. Léteznek online boltok, ahol sokszor olcsóbban találhatók meg, mint a közértekben, aztán be lehet szerezni a Nagybani zöldségpiacon is, méghozzá kedvező áron. 
Nyilván ide sem jut ki mindenki, de figyelembe véve a hatszáz forintos belépőt és hogy kocsi kell hozzá, érdemes összeállnunk más vegánokkal, ismerősökkel, és félévente szintén beruházni egy nagyobb összeget. 1-3 kiló mindenféle maggal, elég sokáig elvagyok. 
Persze léteznek olcsóbb fajták, mint a tök,- és napraforgómag. Ezekért nem kell annyira mélyen a zsebünkbe nyúlnunk, de rengeteg ételt készíthetünk belőlük. A fenti kép például krémsajtot ábrázol napraforgómagból. 

És persze szükségesek még a fűszerek. Az alapokon kívül nekem ide jön a füstölt paprika (280,-forintért vettem, igaz lejárat előtti), fekete só, 400 forintért legalább egy évre elég, a kurkuma, szintén 2-300 forint, almaecet, és a tamari vagy gluténmentes szójaszósz. Nos, ez utóbbi valóban drágább, de ezt is 3-4 hónapig kitart. Nálam nincsenek hagyományos ételízesítők, nátrium glutamátos cuccok, egy üveg repceolaj vagy kókuszzsír 6-8 hónapra minimum elég. És itt vannak még az asztali szószok, a ketchup, mustár, torma, csípős paprika, ezekre sem költök többet, mint bárki más, de inkább kevesebbet - és persze a blogon majdnem mindegyikhez találtok receptet is.

Folyton tartok itthon paradicsom konzervet vagy levet, ami fajtától függően 150-550,- között mozog, de változatosan és rengeteg dologra felhasználható. A tofu is alap, fagyasztható, így érdemes akcióban, lejárat előtt nagyobb mennyiséget venni. Bár alapban nem drága ételről beszélünk.

Sok akció van, amiket figyelünk. Létezik egy olyan vegán csoport, ahová egyből felteszik az aktuális dolgokat, és aki nem olvas akciós újságokat, az is értesül arról, mit és hol vehet meg olcsóbban. Gyakran előfordul az is, hogy egy ismerős venne valamit nagy kiszerelésben, mert mondjuk fele annyiban jön ki, mint kilósan, de neki egymagának sok, ezért keres vállalkozó kedvű kollégákat. Arra is volt már példa, hogy a felgyűlt felesleget olcsóbban, vagy akár ingyen tovább adtuk. 

És igen, lehet venni quinoát és chia magot - bevallom, én szoktam is -, de nem kötelező, az inaktív sörélesztőpehely sem, bár abból nagyobb kiszerelést szerzek be, mert azt tovább elég - 300 g 1300 forint, és nekem legalább 3-4 hónap. És az avokádó is szuper cucc, meg az igazi kókusz, és a tempe is finom, de azért, mert meg lehet venni, nem azt jelenti, hogy meg is kell. Néhány alap dologgal a fentiek közül már egy viszonylag olcsó, és változatos étrendet hozhatunk össze. Azt pedig ne hagyjuk figyelmen kívül, nem kell mindent egyszerre megvenni. Ebben a hónapban mirelitre adtam ki többet, és ahogy elnézem, októberben a miso paszta és tamari lesz soron. Szóval ahogy az elején mondtam, egy-két kivétellel ugyanazokat veszem, mint bárki más, azonban van itt egy sereg dolog, amire nem költök. Drága? Mihez képest? 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...